2026. március 15. – Nagyböjt 4. vasárnapja

Evangélium:
Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

 
Elmélkedés:

A látás és a hit útja
Nagyböjt 4. vasárnapján az Egyház nem a bűntudatunkat akarja növelni, hanem a bűnbánatunkat, hogy a hitetlenség sötétségéből a hit világosságára vezessen minket. Ezért olvassuk az evangéliumban a vakon született ember történetét, amely nemcsak csodaelbeszélés, hanem egy lelki fejlődés útja is. A történet lépésről lépésre tanít arra, mit jelent Jézusban hinni, mégpedig nem elmondás alapján, hanem személyes tapasztalatból. A lelki látás nem egy pillanat alatt születik meg bennünk, hanem beszélgetések, felismerések, küzdelmek és döntések során formálódik.
A történet elején egy ember áll, aki vakon született. Betegsége nem valakinek a hibájából fakadt, nem is büntetés, hanem kiindulópont, egy állapot. A tanítványok logikája még a múlt bűnei és az ok-okozat világában mozog, de Jézus mást mond: ez az ember a világosság felragyogásának hordozója. Vaksága lehetőség, hogy Isten műve láthatóvá váljon benne az emberek számára. Minden élethelyzet, minden gyengeség, minden korlátozottság lehetőséget ad az elindulásra Jézus világossága felé.
A vak ember nem kér csodát, még csak meg sem szólal a történet kezdetén. Jézus a kezdeményező, ő kezd el cselekedni, s mozdulatai változást eredményeznek. Aztán elküldi a férfit a Siloe tavához megmosakodni. Ez a mozzanat lényeges: nem azonnali gyógyulás történik, hanem egy aprónak számító cselekedetet, ugyanakkor engedelmességet kér. A látás mindig együtt jár azzal, hogy engedelmeskedünk Isten szavának, még akkor is, ha furcsának tartjuk vagy nem értjük.
A férfi látni kezd, de ezzel nem ér véget a történet, épp ellenkezőleg, most kezdődik igazán. A körülötte lévők, a vallási vezetők, a szülei mind zavarba jönnek. Képtelenek elhinni, hogy ez a változás megtörtént. És itt már fordulnak a szerepek, a „hitetlenség vaksága” itt válik nyilvánvalóvá: nem az nem lát, akinek születése óta rossz a szeme, hanem aki nem akar szembenézni a valósággal, aki még a saját szemének sem akar hinni. A farizeusok a régi gondolkodásmód foglyai, „Isten nem tehet ilyet szombaton” mondják, azaz nem Istennek köszönhető a gyógyulás. A szülők a félelem miatt nem vállalják a tanúságtételt. Mindenki mást lát, mást értelmez, de egyedül az, aki eddig nem látott, kezd el igazán „látni”, hinni.
A férfi fokozatosan jut el a teljes hithez. Először csak egy embert lát Jézusban: „az az ember, akit Jézusnak hívnak”, aztán prófétának nevezi. Később már Isten küldöttének tartja, s végül, amikor Jézus újra találkozik vele, eljut az igazi felismerésre: „Hiszek, Uram” – mondja és leborul előtte. A látás útja a hit útja. Csak akkor értjük meg, hogy ki is Jézus valójában, ha megengedjük, hogy megérintsen minket és megvalljuk, hogy vakok vagyunk. A nagyböjti idő célja nem az, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy lássunk, tisztábban, őszintébben, világosabban.
Mitől vagyunk vakok? Mi akadályozza, hogy világosan lássuk Isten jelenlétét és munkáját magunkban? Hogyan kellene engedelmeskednünk, milyen irányba kellene elindulnunk, hol tudunk megtisztulni? Látni tanulni és hinni mindig kockázatos, de Jézus vezet minket. Ő a világ világossága, s mi néha mégis hunyorgunk, nem értjük őt, visszariadunk a fénytől. Ő türelmes, újra és újra megszólít minket, és várja, hogy kimondjuk: „Hiszek, Uram.”
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága. Megvallom, hogy sokszor vagyok lelkileg vak, mert nem látom világosan, mit akarsz tőlem, nem értem szavaidat és félek elindulni. Add, hogy ne rejtőzzek el, amikor gyógyító szándékkal hozzám közeledsz! Taníts meg látni a szívemmel, ne csak a szememmel! Tisztítsd meg a gondolataimat, hogy ne a félelmeim, hanem a hitem irányítson! Köszönöm, hogy nem hagysz magamra, amikor mások elfordulnak tőlem. Hiszek benned, Uram, gyógyíts meg, és vezess világosságod által a hit útján az üdvösségre!

Feliratkozás a napi evangélium hírlevélre: www.evangelium365.hu