A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

SZOMBATHELY- OLADI PLÉBÁNIA Szombathely Márton Áron u 55. Tel.: +36/-30-619-5514

2023. január 22. (vasárnap) 20:15

A XX. század hercege, a szegények orvosa

1931. január 22-én hunyt el Batthyány-Strattmann László herceg, a "szegények orvosa". Idén márciusban lesz húsz éve annak, hogy Rómában Szent II. János Pál pápa a boldogok sorába emelte. Az alábbiakban egy, a halála után megjelent nekrológgal emlékezünk a szent életű arisztokratára.

Batthyány-Strattmann László herceg 1870. október 28-án született. Jezsuita iskolákban tanult, majd előbb bölcsész, később orvosi diplomát szerzett. A huszadik század elején köpcsényi birtokán kórházat rendezett be, majd miután a trianoni békediktátum következtében Köpcsényt Magyarországtól elcsatolták, körmendi birtokán alapított kórházat. A herceg itt végezte szemműtéteit éveken át – a hozzá forduló betegeket hetente három alkalommal ingyen kezelte; korabeli beszámolók szerint mintegy hatezer hályogműtét végzett kórházában. Évek múltán már nemcsak Körmenden és környékén szerzett hírnevet, külföldről is fölkeresték orvosok, hogy lássák gyógykezelésének módját. Emellett sok-sok társadalmi, jótékonysági akcióban vállalt szerepet, vagyonából bőségesen adományozott nemes célra. A Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, sőt az igazgatótanácsba is beválasztották. Batthyány-Strattmann László mélyen hívő katolikus volt, minden nap részt vett szentmisén.

A róla szóló mai megemlékezések többnyire hallgatnak arról, hogy a hazai katolikus sajtó is sokat köszönhet neki. Amikor az első világháború utolsó évében Bangha Béla jezsuita páter elkezdi szervezni a Központi Sajtóvállalat Részvénytársaságot, amely a forradalmi zűrzavar után két katolikus napilapot, heti- és havilapot is kiadott, a herceget az alapítók között találjuk, sőt a vállalat első elnöke is ő volt.

Batthyány-Strattmann Lászlót halála után két nappal a Nemzeti Újság c. katolikus napilap szép vezércikkben búcsúztatta. Ezt a szöveget teljes terjedelmében közöljük.

*

A XX. század hercege

A történelmi osztályok fennmaradásának magyarázata az, hogy legnemesebb tagjaikban megújulnak, s a nevükben és a vérükben élő hagyományok erkölcsi erőin fejlődnek s maradnak hivatásuknak hordozói tovább. A körmendi és köpcsényi várkastélyokon lengő gyászlobogó egy olyan magyar főúr elmúlását hirdeti, akinek nevében, élete munkájában, példaadásában egy nagy történelmi szerepre hivatott osztály nemes, éltető hagyományai élnek. Batthyány-Strattmann László herceg a bölcsészi, a vegyészi és orvosi diplomák birtokában, alkotásainak, munkájának, jótetteinek példaadásában egyenes és méltó leszármazója volt azoknak a nagy ősöknek, akik a maguk idejének szelleme szerint álltak a nemzet élén, mint páncélos hősök a keresztes hadjáratokban, mint a reneszánsz tudományának és művészetének pártfogói a középkor századaiban, mint a magyar alkotmány és nemzeti lét védelmezői a magyarság küzdelmes korszakában.

A herceg a XX. század embere volt és bölcsész lett, vegyész és orvos, ezen a téren is az első vonalban, mint az ősök a csatamező viadalaiban. Benne épp úgy inkarnálódott a XX. század lelke, mint ahogy a XIX. század szelleme virágzott ki Széchenyi Istvánban, Wesselényi Miklós báróban, vagy a XVI. század heroikus világszemlélete Zrínyi Miklósban, a szigetvári hősben és Zrínyi Miklósban, a költő hadvezérben.

A ponyva-demokrácia a Batthyány-Strattmann László dr. herceg életpéldájában csak a kivételt akarja hangsúlyozni, csak a nagy vagyon urának elszigetelt kedvtelését akarja meglátni abban, hogy a herceg tudós, munkás életű, áldozatos ember volt, holott társadalmi helyzete nagy előnyeinek birtokában az élet könnyen megszerezhető élvezeteinek hőse is lehetett volna. Pedig nem elszigetelt jelenség, hanem megtestesítője annak a vezérségre hivatottságnak, amely ott él szakadatlanul, évszázadokon át, más és más jelentkezési formában, történelmi osztályának nemzetfenntartó nagyjaiban. Batthyány-Strattmann László dr. herceg valóban élhette volna a mával mit sem törődő, a holnapra sohasem hederítő, gondtalan emberek szibarita életét, de ő nem ezt az utat választotta, amikor elindult, hogy a maga életét élje, hanem azt a másikat, a nehezebbet, a méltóbbat, a múltak hagyományaiban gyökerező utat, amelyet a maguk korában a magyar nagyurak oly sok dicsőséges alakja követett. Bizonyos, hogy sohasem akart "nagy ember" lenni, csak jó orvos, jó magyar, jó hívő katolikus. Bizonyos, hogy a herceg sohasem gondolt arra, hogy ő azt teszi a XX. század szellemében, amit Zrínyi Miklós tett a XVI. század lelke szerint. Bizonyos, hogy a herceg igazibb és teljesebb demokráciát revelált a ma élő nemzedéknek, mint akik előre feltett szándékkal a demokrácia szavaló pódiumaira törnek. De éppen azért volt igazi nagy ember, mert ösztönösen, lelke és szíve szerint volt nagy. És ezért volt történelmi osztályának egyik legnemesebb alakja, akinek példaadásában, az egyetemes nemzeti lét javára, új erkölcsi erők, fenntartó hagyományok élnek.

Csak a tisztelet és az elismerés babérkoszorúja illetheti meg a herceg emlékezetét, akinek ravatala felé tekint az egész nemzeti társadalom s a tudóst méltányló egész kultúrvilág, aki életét valóban hercegi emelkedettségben, a szellemi javak megbecsülésében, a munka szeretetében, a jócselekedetek örömében s a hit szíveket nemesítő fénykörében élte le. Magyar herceg volt, nemcsak címe, vagyona, méltósága, de szelleme s származásának kötelességeit ismerő és teljesítő munkássága szerint. Megelevenedett alak abból a mesevilágból, amellyel Jókai regényei ajándékozták meg a magyarságot, de romantika nélkül, kristályosan átlátszó világosságban. Nem, nem volt regényhős. Élő, egész ember volt, akinek emberi teljességét tudásán, szerénységén, kiáradó jóságán kívül katolikus hitéhez való áldozatkész hűsége magyarázza meg. A természettudományos műveltség ritka magaslatán hívő ember volt az egymást kiegészítő hit és tudás bizonyítékául. A haladásnak és az új idők megértésének tökéletes tudatában megtestesítője volt a nemes tradícióknak, a királyhűségnek, a nemzeti gondolatnak, azoknak az igazi erényeknek, amelyek nélkül nincs igazi haladás, csak felforgatás van, és nincs megértés, csak gyűlölség, harc, meghasonlás és belső összeomlás van. Ott, a körmendi vártkastélyban olyan ember élt, dolgozott, tanult és alkotott, akinek alakja annál tiszteletreméltóbbá válik, minél inkább megvilágítjuk a mai magyarság életének ellentéteivel, fogyatkozásaival, lelki zavaraival, ellentmondásaival és belső emésztő tüzeivel.

Lehetetlennek tartjuk, hogy azok a nagy tanulságok, amelyek ez élet példaadásához fűződnek, nyomtalanul eltűnnének, vele együtt, a magyar élet alakulásának jövendőjéből. Történelmünk csodálatos folyamatosságát éppen a kiváló emberek, példamutató nagyok új és új erkölcsi értékei adják meg. Sem a nagy hadvezérek, sem a nagy tudósok, sem a nagy államférfiak hatása nem volt múló, még akkor sem, amikor törpék és esendők voltak a nemzedékek. Batthyány-Strattmann László dr. herceg alakja történelmivé nemesedik, történelmi osztályokat igazol, történelmi tradíciókat termel, történelmi szimbólumává válik egy nemzedéknek, amely bármily tökéletlen és beteg legyen is, mégis megérzi és megérti benne azt, ami nagy és maradandó volt.

Ravatala felé fordulva úgy hajtjuk meg elismerésünk lobogóját, hogy emlékezetében a magyar úr, a magyar polgár, a magyar munka és tudás előtt fejezzük ki a katolikus magyar társadalom gyászát és hódolatát. A keresztény sajtó pedig emellett még egyik alapítóját és első elnökét is gyászolja benne. Nemzetünknek nincs oka félnie a jövőtől, amíg nagy emberei vannak. Nagy a veszteségünk Batthyány-Strattmann László dr. herceg halálával, de alakjának kristálytiszta emlékezete soha el nem múló értéket jelent. Nyomában új értékek támadhatnak, új nagyok emelik fel a zászlót, amelyet az ő életpéldája lobogtatott. A magyar feltámadás reményével, a nagy embert megillető mélységes megrendüléssel állunk ravatala előtt.

[A XX. század hercege. Nemzeti Újság 1931. január 24., 1-2. p.]

*

Batthyány-Strattmann László herceget 2003. március 23-án avatta boldoggá Rómában II. János Pál pápa. A szent egyházfő homíliájában többek között ezt mondta:

"Érdeklődését nem az anyagi javak töltötték ki, de nem is s siker és a karrier volt az életcélja. Ezt tanította és élte családjában, így lett gyermekei számára a legjobb hithirdető. Mindehhez a lelkierőt az Eucharisztiából merítette. Bárkinek rámutatott, mit jelent az isteni Gondviselés, aki őt élete és küldetése e forrásához vezette. Boldog Batthyány-Strattmann László sosem helyezte a földi gazdagságot a valódi, égi gazdagság elé. A családi életben bemutatott életpéldája, és a nagylelkű, keresztény szolidarítása legyen bátorítás mindannyiunknak arra, hogy az evangéliumot hűségesen kövessük."

Boldog Batthyány-Strattmann László nemcsak családi életével, munkájával adott példát. 1926-ban jelent meg Szombathelyen egy vékonyka füzet, amelynek címlapján ezt olvassuk: "Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz az egész életre". Alatta a szerző neve: Dr. Batthyány-Strattmann László herceg. A füzet néhány év alatt több kiadást is megért, manapság azonban vélhetően kevesen ismerik ezt a szép szöveget.