GAÁL SÁNDOR plébános ÚR ezüstmiséje az oladi Fatimai Szűzanya Szeplőtelen Szíve és Boldog Batthyány Strattmann László emlékére szentelt templomban.

2018. június 17.

Egy pap életében az első fontos "mérföldkő" az ezüstmise, ami negyedszázados szolgálatot jelent. Ahogy a házasságban élők ünnepelni szokták a házasságuk jeles fordulóit, úgy ezt teszik az egyház papjai is. Az ezüstmise hálaadás Istennek az elmúlt 25 lelkipásztori év kegyelméért és találkozás a hívekkel.

Gaál Sándor plébános Úr június 17-én, vasárnap délelőtt ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját.

Az ezüstmise jó alkalom arra, hogy megköszönjük az elmúlt huszonöt esztendőt, hálát adjunk a Jó Istennek a gondviselésért és elgondolkodjunk a papi hivatás lényegéről. Imádkozzunk, hogy mind többen válasszák ezt a hivatást, de ezzel egyszerűen ne csak több pap legyen, hanem szentebb papok legyenek.

Az ünneplő Gaál Sándor plébánost köszöntötték:

Dr. Hende Csaba Elnök Úr

Hegyi Sándor a Batthyány templom Tanácsadó Testületének alelnöke.

Hegyi Sándor köszöntésében elmondta az elmúlt 25 év főbb állomásait:

Káplán:

1993-1999 Zalaegerszeg Mária Magdolna Plébánia

1999-2001 Kőszeg

Plébános:

2001-2003 Nárai

2003-tól Szombathely-Olad plébánián teljesíti szolgálatát.

Fiatal papként került az újonnan felszentelt templomunkba. Sok tennivalója akadt, amihez nagy lelkesedéssel fogott hozzá. Hitélet kiszélesítése. Közösségekbe hívta a híveket, imacsoportokat hozott létre, egyházi programokat szervezett.

Elkészült az Altemplom (Urnatemető), majd a közösségi házzal bővítette a templomot.

Köszönjük áldozatos szolgálatát. Kérjük az Úr áldását!

Vincze Imre a Szentháromság templom Tanácsadó Testületének alelnöke:

Köszönjük az ünnepi misék tanításait, az egymás követő autóbuszos zarándoklatokat, köszönjük, hogy segítségeddel új plébániánk, közösségi házunk épülhetett, amelyben csoportok működhetnek. Hálásak vagyunk, hogy kórusunk mellé álltál már 14 éve és mindenben számíthatunk segítségedre.

További életutadra kívánjuk a Jó Isten mérhetetlen erejét, áldását és szeretetét.

Szentháromság Vegyeskar: Vincze Imréné kórusvezető

Oladi Hívek: Vincze Imre és Vincze Imréné

Cursillo csoport: Molnár Lászlóné vezető

Szent Filoména Ifjúsági Cursillo csoport

Szent Imre herceg Fiatal Felnőttek csoportja: Molnár Tímea csoportvezető

Karitász és Lakótelepi Nyugdíjasok csoportja: Hegyi Sándorné vezető és Magadics Imréné hívő

Rózsafüzér Társulat: Feiszt Györgyné társulatvezető

Hitoktatás, hittanosok: Kósáné Sipos Rita és Pécsi Judit hitoktatók és hittanos gyermekek

Kolping csoport: Pajor Klára Kolping vezető

Házas hétvége csoportja: Tóth László és Tóth Lászlóné csoportvezetők

Olad Városrészért Egyesület: Hegedüs László egyesületvezető

Lakótelepi Hívek Olad: Kovács Szabolcs lakótelepi hívő és lelkipásztori munkatárs

Templomi szolgálattevők: Priboj Istvánné és Sziffer István

Szentbeszédében Balázs Atya a Győri Papnevelő Intézet prefektusa a következő szép gondolatokra hívta fel figyelmünket és gazdagította ismereteinket.

Főtisztelendő Atyák! Kedves Testvérek! Kedves Igen Tisztelt Vendégek! Megkülönböztetett szeretettel köszöntött Vendégek! Kedves Sándor Atya!

25 évvel ezelőtt egy vas megyei kis faluban egy napos vasárnap délután 25 éves ezüstmisén vettem részt.

Komoly ember voltam, elsős kispapi évemet fejeztem be. Szabadtéri nagy oltár volt a templom előtt. Az ezüstmisés atya már az evangéliumot is elmondta, de a szónok nem volt sehol. A szónoknak nem szólt senki. Szólítgatták, majd a hátsó sorokból előjött és azt mondta: Mit fogok én most mondani készület nélkül, vagy talán a szívében készült volt. Szólt az ezüstmisékről, Jézusról, aki meghív a hit szolgálatára és beszélt a közösség és hit sokféle szépségéről.

Mennyivel könnyebb az én szerepem nekem ma, tudtam, hogy meg kell szólalnom, tudtam, hogy mit kell mondani és készültem is, de mennyivel nehezebb is.

     Gondolkodtam, hogy hányszor és milyen sokféle formában találkoztam Sándor Atyával. Gondolkodtam, hogy hányszor és milyen sokféle szép ünnepben lehetett részem nekem is Sándor Atyával, az oladi hívekkel, közösségekkel és azokkal a hívekkel, ahol Sándor Atya szolgált.

    Gondolkodtam, hogy miről beszéljek. Támadt egy jó gondolatom. De --- Ej Balázs – ez nem jó – ez rólad szól, ez neked szól. Beszélek Sándor Atyáról, de ez sem jó, a végén megfed, hogy azt kérte, ne róla beszéljek.

     Beszéltem arról a Jézusról, aki a mai evangéliumi történetben még egyszer, sokadszor, egyszerűen az Isten Országáról tanít.

Isten Országáról, mintha nem is tudna másról szólni.

Arról a Jézusról, aki mindazt, amit róla az evangéliumokban olvashatunk, valóban, szinte megszállottja volt, szabadon, örömmel, szeretettel, de mégis valahogyan egészen átjárt ez a tény, hogy Isten ebben a világban építeni akar valamit.

Mint, amikor valakit elkap egy hév, megragad egy gondolat és nem tud tőle szabadulni . vagy szeretettel akarja új meg új módon elmondani, másoknak átadni, az Ő szeretetét. Átadni ezt a belső hevületet, ezt a belső víziót, látomást, álmot, ami az Ővé!

    Jézus is ugyanígy keresett új példabeszédet, hogy hogyan ismertesse Isten Országát.

A mai evangéliumi szakaszban két olyan történetet is hallottunk, ami a papi szolgálattal és az ezüstmisével is könnyen kapcsolatba hozhatók.

     Az egyik egy igen kedves példabeszéde Jézusnak, az elvetett magról, amelyet valaki, egy gazda elvet és magára, a sorsára hagyja. Ez a mag kihajt, szárba szökken és termést hoz.

Önző ember vagyok, először mindig arra gondoltam, ha ez így van, akkor nem nyugodhatom, annyiféle törekvés van az ember életében, annyiféle szent célt tűzünk magunk elé és ez a Jézusi példabeszéd az Isten Országáról, mintha azt ígérné, hogyha őszintén igyekszünk valami jóra, annak előbb-utóbb meglesz a gyümölcse.

A jó magból, jó termés terem. Az ember, ha igyekszik és a jó szándékot időnként felébreszti magában, akkor bízhat abban, hogy a jóból, jó lesz.

Aztán később egy kissé meglepve vettem észre, hogy ez a történet talán Jézusról is szól. Hisz Ő volt az, aki magvetőként hirdette az Isten Országát, aztán lefeküdt és elaludt. Ahogy az Ősegyház az Ő haláláról beszélt és felkelt, ahogyan szintén a keresztények 2000 év óta az Ő feltámadásáról, az Ő életéről szólnak.

Jézus az a jó gazda, akit nem tudunk mindennap megsimogatni, nem tudjuk magunkhoz ölelni, és talán néha hiányzik az Ő biztató napi parancsa "meg kell tenni" mégis bízhatunk abban, hogy amit Ő egyszer megkezdett, egyszer a szívünkbe helyezett az termést hoz, az életet ad.

    Itt van a másik kép is a mustármagról. Amikor elvetik, minden más magnál kisebb, de hogyha kihajt, fává terebélyesedik, mint az Ószövetségben olvassuk a nagy fák sorsát, - az éj madarai megpihennek ágai között.- Milyen szép, és milyen biztató.

     A mai ember tele van azzal a félelemmel, sajnos sokszor jogosan, hogy egy kicsi rosszból is mennyi más baj tud lenni. Egy apró vírus megfertőzhet egy egész országot, sok-sok embert, mennyi baj lehet belőle. De Jézus nem a rossz tendenciájáról beszél, hanem a jóról.

Egy kicsi jó is elég ahhoz, hogy az Isten valami nagyszerűt, jót tudjon alkotni, teremteni.

Igen mind a két képet össze tudjuk hozni, a papi élettel kapcsolatba, a papságnak azokkal a pillanataival, amikor valami szép megterem. Amikor valami megnő, telnek az évek. Amikor egy kislányt, akit egyszer megkereszteltünk, most itt áll az oltár előtt – esküvő van. Ünnep van, milyen szép, hogy egy ilyen ünnepen megint találkozunk. Persze ebben van a papságnak a láthatatlan helyzete is, ahogyan a magot elvetik. Az mindenki számára láthatatlan, ahogyan Jézus elment és még csak hitben látható.

Vajon miben lehet leírni 25 év sikerét. Ezen a földön teljességgel lehetetlen. Bizonyos értelemben felszabadító tudás. Lehet templomot építeni, közösséget építeni ez boldogság.

De az életünknek mi lesz az igazi gyümölcse, mi az ami a végső ítéletemben, sőt az örökkévalóságban soha nem kell szégyenkeznünk, az Isten szerető pillantásának a fényében sem, sőt majd egymásról is mindent megtudunk, az Isten szeretetében azt tulajdonképpen csak a Jó Isten tudja.

    Papnak lenni nem utolsó sorban azt is jelenti, hogy ebben a reményben élünk, hogy semmisem hiábavaló, hogy minden elvetett mag gyümölcsöt hoz, és hogy minden rosszra van bocsánat és hogy az Úristen ebbe a teremtett világba, ebbe a megváltott, megszentelt világba beleadta az Ő lelkét, amely növeli, élteti ezt a világot.

Nincs olyan jó dolog, szándék, amiből jó ne lenne.

Igen ma nagyon sokan összejöttünk, hogy Sándor Atyával együtt imádkozzunk, hálát adjunk és könyörögjünk.

     Szeretnénk azokra is gondolni, akik most nincsenek itt. A papi élethez az is hozzátartozik, hogy néha búcsút venni tudjunk és szelíden imádkozzunk azokért, akik valamiért elmaradtak utunktól. Egy papi imádságban mindig azok is ott vannak, akik így valahogyan most még a kóborló juhok közé tartoznak.

    Különös szeretettel szeretnék a betegeinkre is gondolni. Ezüstmisén a szülőkért, édesanyákért, édesapákért is, milyen szép imádkozni. Édesapáért, aki már az örökkévalóságba költözött és édesanyáért, aki talán betegágya mellett a rádióban hallgatja a szentmisét, hallgat bennünket.

     Papnak lenni nem utolsó sorban annyit jelent, hogy nem felejtjük el azokat, akik jót tettek velünk. Bízunk az imádság erejében is, hogy Isten ami ezen a földön nem látható, azt is megtartja. Akire Isten emlékszik, az él, amit Isten megáld örökké tart.

Kedvenc mondásom, egy középkori teológusnak egy egyszerű mondata. "Aki szeret, az megismer", Akit szeretünk, azt ismerjük meg, az ismer igazán, aki szeret.

Megismerhetjük egymást, megszerethetjük egymást, emberként, barátként, hívőként, és akit szeretünk, azokon keresztül máshogy ismerjük meg a világot.

    Sándor Atya elbeszéléséből megismertem a zalaegerszegi, nárai, kőszegi híveket. Soha nem voltam plébános, de az Ő elbeszéléséből megismerhettem milyen plébánosnak lenni Oladon, milyen volt Náraiban, milyen volt káplánnak lenni Kőszegen vagy Zalaegerszegen.

Milyen szép, hogy emberek mi képesek vagyunk arra, hogy megismerjük egymást és másokon keresztül gazdagodjunk.

     Papnak lenni, annyit is jelent, hogy szeretnénk az embereket is úgy látni, ahogy Jézus látja. Nem mindig sikerül, de igyekszünk.

Ezért én is hálát szeretnék adni.

    Sándor Atya egy meghívó ember. Engem is sokszor meghív. Meghív másokat, közösségeket. Ennek a meghívó szeretetnek az erejéből táplálkozik, aki minket is ma meghív szent lakomára és oltára körül egybegyűjt.

    25 évvel ezelőtt, egy esős péntek délutánra emlékszem. Kijöttünk a papszentelésről, zuhogott az eső. Akkor a Jó Isten elkezdett valamit, fiatal papoknak az életében. Időt adott nekik, 25 esztendőt, mindannyiuknak. Hála Istennek mind megvannak az egyház és evangélium szolgálatában.

Adja Ö, hogy amit Ő akkor elkezdett, az folytatódjon esőben és napsütésben, kis templomban,, nagy templomban, kis közösségben, nagy közösségben, régi templomban, új templomban, férfiak, nők, gyerekek, hitoktatók, hívők és talán nem hívők körében.

     Isten, aki a jót elkezdte, végbe is akarja vinni és mindannyian, arra kapunk hivatást, hogy álljunk ellen. Ámen.

    A szentmise végén Sándor Atya köszönetet mondott a paptársaknak, akik vasárnap délelőtt – a szentmisék idején is – időt szenteltek, hogy e szép és meghitt szentmisén részt vegyenek, hálát adjanak.

Köszönetet mondott a Szentháromság Vegyeskarnak, akik a szentmise áhítatát méltóvá, lelkiekben gazdagodva adták a liturgia lényegét ezen jeles alkalomból.

Köszönetet mondott a Tanácsadó Testületeknek, a csoportoknak, a híveknek és külön megköszönte azoknak, akik összetartozásukkal, összefogásukkal szép példát mutattak.

"Adjatok hálát az Úrnak, mert

jó, irgalma örökké tart!

     Zsolt 118,1

                     Szöveg: Priboj Istvánné

                    Fotó: Hegyi Sándor