A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Házas Hétvégés Közösség


Szombathelyi Házas Hétvégés Közösség kozi-1-10-hazas-hetvege-b

Visszaemlékezve, hogyan is történt közösségünk születése, ezeket a gondolatokat, eseményeket idézzük fel:

Kósáné Sipos Rita hitoktatótól indult az igény, hogy milyen jó lenne a házaspárok számára egy a kapcsolatukat megerősítő, felfrissítő lelkigyakorlaton részt venni. Gaál Sándor atya rögvest fel is vette a kapcsolatot a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom nemzeti felelőseivel, akik egy hihetetlenül lelkes, fáradtságot nem ismerő szekszárdi házaspárt, Schubert Pétert és Jutkát bízták meg a feladattal, hogy itt Nyugat-Dunántúlon is élesszék újra a mozgalom életét. Ez a feladat összecsengett Péter és Jutka régi "álmával", hiszen amikor nemrég még ők voltak a nemzeti felelősök, akkor nem jutott elég idő és energia az egykor oly aktív vidék újraszervezésére. 2013 őszén, szinte a semmiből, elindult egy új párokat megszólító toborzás, hogy elegendő jelentkező legyen egy ún. Első Hétvége megtartására.

Sándor atya minket is szeretettel hívott, hogy vegyünk részt ezen a Házas Hétvégén. Ekkor szereztünk tudomást arról, hogy pár hét múlva Első Hétvége lesz Kőszegen, a Szent Imre Missziós Házban.

2009-ben mi már részesei voltunk egy ilyen lelkigyakorlatnak, így felajánlottuk, hogy a szervezésben, a háttérmunkában szívesen segítünk. Egy bucsuszentlászlói kedves házaspárral együtt készítettük elő, és Schuberték irányításával végig háttereztük a három napos programot. Ezt az első (régen Alapozónak nevezett) Hétvégét 9 házaspár járta végig, többen jöttek Sopronból, Mödlingből is.

Nagy öröm volt látni a megújult kapcsolatokat, a szerelmesen összebújó házaspárokat!

Közülük három pár lelkesedése mind a mai napig erősíti a Hétvégés közösséget. Most már az ő segítségükkel szervezzük a találkozókat, az újabb Hétvégéket. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, amikor a Hétvége Nemzeti Felelőseitől kinevezést kaptunk, és a szombathelyi terület felelőseivé lettünk.

Sándor atyának hálával tartozunk a bíztatásért, az imákért és hogy évek óta készségesen helyet biztosít a csoportunk számára a plébánián!

Havonta találkozunk a Batthyány templom közösségi házában. Eddig három Első Hétvégét tartottunk, melyek után 10-12 pár csatlakozott hozzánk. Két atya is elfogadta a meghívást, így velük még teljesebb, színesebb a kis közösségünk.

Célunk hozzájárulni ahhoz, hogy a Házas Hétvége lelkiség karizmái által is erősödjenek a házastársi kapcsolatok. Felfedezni a szentségi házasságban rejlő erőket, folyamatosan új szemmel nézni önmagunkra és a párunkra. Gyakorolni, hogy időről időre döntsünk a párunk mellett, döntsünk a szeretet mellett!

Az Első Hétvégét gyakran katartikus élményként élik meg a párok. Visszatérve a hétköznapokba azonban nem tart soká a lelkesedés, ha nincs megtartó erő. Erre hivatott a közösség. Itt megélhetjük azt, hogy mint házaspár tartozunk valahová, hogy elfogadnak, hogy értékes vagyok, hogy szabad lehetek...

Évente hirdetjük meg az Első Hétvégét új párok számára. Az időpontjáról személyes meghívások által, ill. az egyházmegye családos honlapján is lehet információt találni.

A Házas Hétvége lelkiségről bővebben a www.hazas7vege.hu oldalon lehet tájékozódni.

Tóth Laci és Cili

Elérhetőségeink:
E-mail:
Telefon: 06/30/631-9782