Napi Evangélium
Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába! Mt 9,32-38olvasás...
2025. május 24. (szombat) 12:39
A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.
Az ünnepen általában katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartanak a rákoskeresztúri Új köztemetőben a magyar katonahősök emlékművénél, valamint a Hősök terén, a hősök emlékkövénél.
Története
Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe,[2] Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt.
A magyar hősök emlékköve 1940-benA hősök emlékkövének avatása 1929. május 26-án
A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk[3] rögzítette, mely kimondta, hogy "minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját [...] a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli". Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg, és 1951-ben az emlékkövet is eltávolították a térről. A helyén 1956. április 4-én avatták fel a ma is látható emlékkövet.
A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény[1] a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, "akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért."
2025. május 23. (péntek) 20:15
BRUNO-Prága-Hluboká- Cesky Krumlov.
2025. május 17. (szombat) 8:59
H I R D E T É S E K
2025. május 14. (szerda) 12:51
2025. május 12. (hétfő) 12:56
2025. május 10. (szombat) 20:27
H I R D E T É S E K
2025. május 8. (csütörtök) 20:36
2025. május 4. (vasárnap) 13:43
H I R D E T É S E K
2025. május 3. (szombat) 19:38
2025. április 26. (szombat) 19:37
H I R D E T É S E K